Szinyei Merse Pál:
Majális, 1873

olaj, vászon, 127 × 162,5 cm

Magyar Nemzeti Galéria

Szinyei Merse Pál Majális című képe a magyar festészet egyik legkiemelkedőbb alkotása, emellett jó eséllyel pályázhatna a „legismertebb magyar festmény” címre is.

Ha egyszer már láttuk ezt a művet, belénk ivódik a mesterien megtervezett, tökéletes kompozíció - csakúgy, mint a képen megjelenített késő tavaszi színek. A kép átütő ereje többek között merész színhasználatában és üde hangulatában rejlik. Szinyei fiatalkori fő műve 1873-ban keletkezett.

Szinyei önéletrajzában írja: „Magamat is ráfestettem a képre, hason fekve, falatozva, hátat fordítva. Bevallom, azon kritikusokra gondoltam, kiknek képem nem fog tetszeni.”

Történelmi háttér

Az 1870-es évek Európában az impresszionizmus születésének, a realizmus kiteljesedésének volt a korszaka, a magyar művészetben azonban még sok minden tovább élt a romantika világából. A romantika egyik sajátossága, hogy a nagy témák, nagy eszmék állnak a műalkotás középpontjában, s a megjelenítésben is jóval nagyobb szerepet tulajdonít a képzeletnek, a fantáziának, mint például a realizmus, vagy az impresszionizmus.

Szinyei Merse Pál
(1845 – 1920)

Már a gimnáziumban komolyan foglalkozott festészettel. A müncheni Képzőművészeti Akadémián tanult tovább. A Majális után még megalkotta másik fő művét, felesége lila ruhás portréját, de ezt követően sokáig nem festett, jernyei birtokán gazdálkodott, csak tíz év után tért vissza az alkotómunkához.

Szinyei hitvallása

„A modern arány, a borzas fiatal óriás realizmusával úgy megrázta az aesthétikusok által mesterségesen kombinált akadémikus alkotmányt, hogy biz az romba dőlt. Hiábavaló minden okoskodás. Picturát megreformálni nem lehet, csak egyetlen mestertől, s ez a mester a Természet. A nagymester, a Természet csak annak mutatja meg legdrágább kincseit, aki becsületesen, őszintén és naiv szívvel közeledik hozzá – és hűségét megőrzi.”

„Az ilyennel megosztja mindenét: igazságát, szépségét, gazdagságát. Ez az én meggyőződésem. Ki a szabadba! Szemtől szembe a természettel! Csak ez frissíthet fel. Új erőt csak odakint nyerhetek. Igaz is, olyan a pictúra, mint Antheus(?). Elgyengül, hanyatlik, ha eltávolodik a természettől, s ifjú erőre kél, mihelyt közvetlenül érintkezik a természettel, az anyafölddel. Így volt ez minden időkben. Éppen az alig múlt század folyamán, szemünk láttára, így történt.”

A kép története

A kép minden spontaneitása és könnyedsége ellenére hosszú műtermi hónapok alatt készült, ráadásul egy cseppnyi májusi levegő és fény sincsen benne, hiszen ahogy a művész írja egy levelében: „Majális képem saját eredeti alkotásom, melyet a természet beható tanulmányozásával atelier-emben festettem 1872 júliusától 1873 márciusig”.

A kép megszületése után közel negyedszázadnak kellett eltelnie, mire a közönség és a kritika is elismerte a mű kiemelkedő jelentőségét. Szinyei Pál a festményt először a bécsi világkiállításon mutatta be 1873-ban, majd 1883-ban ismét Bécsben és Budapesten. De az elismerést csak jóval később, az 1896-os budapesti millenáris kiállítás hozta el számára.

Az eleinte kapott, kedvezőtlen kritikai visszhangok után nemcsak a képet rejtette el otthonában, hanem a festéssel is felhagyott egy időre: „Minek is fessek? Jobbat a Majálisnál úgy sem tudok festeni, az meg senkinek sem kell. – Hát nem festettem! – Gazdálkodtam, lovagoltam, lakházat építettem, kertet alakítottam, gyermekeim, családi ügyek egészen lefoglaltak. Így múlt el több év” – írta Önéletrajzában.

Kompozíció és szimbolika

A kép feltűnően hétköznapi témája ellentétben állt meglehetősen monumentális méretével. Ilyen témát kisebb zsánerképeken volt szokás kidolgozni. A nagy méretű képhez nagyszabású téma kellett, vagy legalábbis mélyebb mondanivaló kifejezésének igénye. Szinyei pedig, saját szavaival élve, nem mást akart lefesteni, mint „egy szép tavaszi napot, melyet a városból kirándult víg társaság élvez…”.

Ma már látjuk, hogy éppen ez a szándékolt hétköznapiság a legnagyobb erénye és a legmodernebb vonása a Majálisnak: természetessége ma is megkapó, újszerűsége a kortárs európai festészet tükrében is vitathatatlan.

Az a könnyedség, az a már-már idilli létállapot, amely ezt a városi társaságot jellemzi, a piknikes kosárban lapuló finomságok, a kis gödörben hűlő pezsgőspalackok, a háttérben sétálgató finom dámák...

...a jólöltözöttség, s mindehhez olyan kék ég, olyan zöld pázsit, amilyent Szinyei előtt senki nem festett a magyar művészetben. Mindezek alapján az az érzésünk, hogy Szinyei kinyitott egy ablakot, amelyen egy addig nem látott, nem érzett új, friss világ levegője és képei áradtak be.

A mű elemzése

...Ahogyan Szinyei legtöbb plein air vagy mitológiai témájú képtervét, a Majális-t sem igényelte, várta senki sem az 1870-es évek elején Magyarországon. A néző előtt magasodó domboldal, egy nevenincs vidék, sehol egy hegycsúcs, történelmi-földrajzi nevezetességű táj, a történelem és a polgári élet konvencióiból kisétált társaság (bár kétségtelen mozgásukban van némi konvenció).

a felfokozott színellentétek, s mindez feltűnően nagy, monumentális formában (128 × 162,5 cm) nagyon idegen lehetett a közönségnek és a festőtársaknak is, akik pedig festettek hasonló, de kisebb, szerényebb, kevésbé programszerű szabadtéri képeket.

Mert a Majális programkép – nemzetközi kiállításra készült bemutatkozás. A művész érzi jelentőségét, de maga is megretten tőle: cipeli képét a müncheni festők terméből a magyar festők termébe, majd onnan a kép előnytelen felakasztásán felháborodva, haza. Szinyei gesztusai a kép valós értékeiből erednek.

Ma már (de már 1896-ban, majd 1910-ben sem) nem vitatná senki a festmény magyar művészethez tartozását: a kép oda került a művészet tisztelőinek tudatában, ahol Kolozsvári Tamás vagy M. S. mester táblaképei vannak, ezzel a képpel a magyar festészet az európai értékrendben az élvonalba lépett.

Szinyei a Majális után kisebb és nagyobb feladatokra vállalkozik, a Majális csúcsteljesítményét azonban megismételni nem tudja. Legszebben talán két kedvelt műfaja, a táj és a portré együttes művelésén fáradozott.

Részlet Szabó Júlia SZINYEI MERSE PÁL KIÁLLÍTÁSA című írásából.
Holmi, 1990.

Szinyei a Majálisról
Szinyei fő művének tekintette a Majálist, amelynek bemutatásához és vágyott sikeréhez nagy reményeket fűzött. Alkotását Bécsben tárta a nagyközönség elé, ahol a kiállítóteremben nem helyezték festményét az általa kívánt bemutatási körülmények közé. A bécsi közönyös fogadtatás után úgy döntött, a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye számára ajándékként felajánlja művét, feltételként csak az volt az elvárása, hogy az alkotását jól látható helyen állítsák ki. A múzeum azonban nem lelkesedett igazán a felajánlásért, az ajándékozás nem valósult meg. A festményt az 1896-os millenáris kiállításon vásárolta meg a magyar állam az akkor megalapított Szépművészeti Múzeum számára.

Kiket ábrázol a festmény?

"Az új ház, melyet atyám saját tervei szerint, építész igénybevétele nélkül, egy kőművesmesterrel (Suga, Kisszebenből) épített, úgy tudom 1875—76-ban lett készen és akkor gyűjtötte össze addig festett képeit is a festőházban. Akkor került oda a „Majális”, „Faun” és a „Lilaruhás nő” az ismertebbek közül. De ott voltak a „Hintázok”, „Alvó nő”, „Pogányság” és sok, addig az időig festett vázlat és kép, persze nagyrészt ráma, sőt blindráma nélkül, egyszerűen négy szöggel a falra szögezve."

"Persze az új ház, új berendezés nagy vonzerővel bírt ós sok látogatót vonzott és ahogy magát atyám olykor kifejezte, „bizonyára udvariasságból" a festőház belsejére is kíváncsiak voltak. Atyám ezeket a felvonulásokat nagyon nem szerette. Az ebédlő ajtajának a sarkán egy szögön lógott a festőház kulcsa, a későbbi években rendesen nekem volt a feladatom előreszaladni és kinyitni az ajtót, ablakot, szellőztetni és valamennyire rendet csinálni."

"Az ilyen látogatások alkalmával persze elsősorban arra voltak kíváncsiak a vendégek, hogy például a „Majális"-on melyik alak kit ábrázol? El kellett magyarázni: ez a férfi báró Luzsénszky József, ez a nő nagynéném: gróf Szirmay Alírédné, a forrásból merítő férfi apám jóbarátja: Gabriel Max festő, a másik nő egy modell .."

"Egyízben közbeszólt egy öreg bácsi, aki különben akkor képviselőházi alelnök volt: „Ez a hason- fekvő alak úgye te vagy, Pali?" „Igen — mondja atyám —, magamat próbáltam odafesteni." „Ejnye Palikám, akkor legalább jobb nadrágot festhettél volna magadnak, nem ilyen foltosat." A napsugár játékát így értették akkor."

Részlet Szinyei Merse Félix édesapjáról írt visszaemlékezéséből

Forrás: Magyar Művészet, 1948.

Szinyei, a festő maga

„Magamat is ráfestettem a képre, hason fekve, falatozva, hátat fordítva. Bevallom, azon kritikusokra gondoltam, kiknek képen nem fog tetszeni.“ – fogalmazta meg Szinyei maga 1903. január 7-én az önéletrajzában. Eszerint a nézőnek háttal fekvő alak maga a művész. Szinyei a testéhez modellt használt, a fejét pedig dupla tükörből tanulmányozva később másolta csak rá az alakra.

Nő fehérben

A fehér ruhás nőalakhoz Gundelfingerné Probstner Mária (később Szirmay Alfrédné), azaz Szinyei feleségének, Zsófiának a nővére ült modellt. Gundelfinger Gyula Szinyei Merse Pál unokatestvére volt - ő és Mária 1870-ben kötöttek névleges házasságot a családi vagyon védelme érdekében. Érdekesség, hogy a másik, hivatásos modellként dolgozó nőalakon látható rózsaszín ruhát Mária kölcsönözte a hölgynek.

Modell rózsaszínben

A rózsaszín ruhás hölgyről annyi tudható, hogy hivatásos modellként dolgozott. A kiránduló csoportot alkotó hat személy egyébként sosem volt így együtt: a festő egyenként állította be a modelleket kellő távolságra egymástól a műtermében és úgy festette meg őket, hogy a környezetükhöz igazította a színeket munka közben.

Pezsőgért nyúló férfi

A guggoló férfialak Szinyei régi barátja, a Münchenben megismert Gabriel Maxnak az öccse, a szintén festőművész Heinrich Max. Gabriel Max javasolta elsődlegesen Szinyeinek, hogy fessen hétköznapi jeleneteket, akárcsak a franciák.

Pezsgőért nyúló férfi

További érdekesség, hogy Gabriel Max Benczúr Gyula festőművész sógora volt. Heinrich Max alakja és a fekvő figura, azaz Szinyei saját alakja készült el utoljára a festményen.

Földön heverő férfi

A fehér ruhás nő partnerének egy, a Café Probstból ismert dél-tiroli építészt Viottit kérte fel Szinyei Merse Pál modellnek. Feltehetően őt is Münchenben ismerte meg a festő.

Társalgó férfi

A rózsaszín ruhás nőnek udvarló férfit a rövid ideig Münchenben tanuló műkedvelő festőről, a szintén felvidéki báró Luzsénszky Zsigmondról formálta. Fiatalabb korában „Zsiga“ volt Szinyei legfőbb családi bizalmasa.

Oktatás

Szinyei Merse Pál Majálisa a 19. század magyar festészetének egyik legszínesebb alkotása. A festői tanulmányait Münchenben végző mester nem heroikus, történeti témát dolgoz fel, hanem újszerűen, hétköznapi jelenetet ábrázol.

A kép középpontjában látható fiatalok csoportja éppen jókedvűen falatozik, egyikük egy csirkecombot tör ketté, másikuk a behűtött pezsgősüvegért nyúl.

A kép hátterében még két nőalakot pillanthatunk meg, akik a társaságtól távolabb napernyőikkel sétálnak. A művészettörténetben staffázsalakoknak nevezzük a tájképen megjelenő apró figurákat, akiket a festő az ábrázolás élénkítése és a térmélység érzékeltetése céljából helyezett a képre.

Jóllehet a festmény egységesnek tűnik, a zöldes színekben játszó hátteret és a figurák csoportját eltérő időben festette meg Szinyei: az alakok egyesével ültek modellt a festőnek a műtermében.

Különleges megoldása a művésznek, hogy az árnyékot adó fákat nem láthatjuk, létezésükre és pozíciójukra csupán a változó színű és formájú árnyékokból következtethetünk.

Hogyan alakulnak ki az ünnepek? Mi a szerepük? Hogy pihen a középkori és kora újkori ember? Mit gondolnak a kilencedikesek, általános iskolai tanulmányaik alapján, mik a legfontosabb újdonságok az ünnepek funkciójában és körülményeiben, Szinyei korában?

Ünnep is a Majális, de a hétköznapok része is. Szinyei üdezöldje a vidám, bármikor bejárható természet zöldje: hogyan domesztikálja a XIX. századi a társadalom a városokat övező természetet, hogy válnak a közparkok a modern nagyváros egyik legfontosabb terévé?

Mint ismert, Szinyei magát is ráfestette a képre. Mi az önreflexió a művészetben? Milyen híres - nem önarckép - festményeket ismer az osztály, amelyeken a festő is megjelenik a képen?

A kép és a múzeum­pedagógia

A Magyar Nemzeti Galéria tárlatvezetésein rendkívül népszerű a gyerekek körében is a Majális című kép.
Múzeumpedagógiai foglalkozásokon efféle dialógusok hangzanak el rendre:
Múzeumpedagógus.: Nektek tetszik ez a kép?
Gyerekek: Igeeeeen!
MP.: Miért?
Gyerekek: Mert szép színes! Mert kirándulnak! Piknikeznek! Nevetnek…

Mikor Szinyei megfestette a Majálisát a kortársaknak is ugyanezek voltak a válaszai, ellenben nekik nem tetszett a kép, sőt! A gyerekeket viszont magával ragadja a kép színessége, a nagy zöld és a piros felületek. Szinyei színválasztása nem volt véletlen. A foglalkozás során megtanuljuk, hogy a színeknek tulajdonságaik vannak és hatást gyakorolnak ránk.

Festék nélkül színt keverünk és kísérletezünk a kiállítótérben. Tudatosan olyan színeket, illetve színkombinációkat választunk, amelyekkel az érzéseinkre tudunk hatni vagy olyan színpárokat keresünk, amelyek egymás mellett erősebben világítanak.

Kipróbáljuk, azt is, milyen könnyen tudjuk átverni a szemünket és a gyerekek választ kaphatnak azokra a kérdéseikre is, mint hogy „a fehér ruhás lány ruháját a mamája mosta-e össze a mosógépben egy lila pólóval” vagy sem. A kérdés jogos, de az ok nem a mosógépben rejlik!

A képen Szinyeit is látjuk. Mit gondoltok, melyik alak lehet ő? Szerintetek, hogyan tudta magát megfesteni?

A festő nekünk háttal fekszik, felszabadultan együtt nevet és falatozva a barátaival, valamint leendő sógornőjével. Ti mit gondoltok, mit esznek vagy isznak a képen?

Ezeken túl beszélünk a barátságról, a szabadidőről, a természetről és a természet- ember egységéről. Beszélünk arról is, hogy nem csak a szánkkal beszélünk, hanem a testünkkel is. Megvizsgáljuk azt, hogy Szinyei testtartása mit árul el arról, hogy mi a véleménye az őt ért negatív kritikákról.

Rippl-Rónai József
Szinyeiről

“…Szinyei is eltért az akadémiától. Hátat forditott neki, kiment a szabadba. Hogy mi inditotta erre? Én magam s talán mások is soká azt hittük, hogy része volt ebben Courbet példájának s talán annak is, hogy az akkortájt Münchenben időző Courbet beszélgetéseiből hirét hallotta Manet-nak és Monet-nak, akik még fiatalok voltak ugyan, de reformideáikról, képeikről olyanféle jó művészek, amilyen Courbet volt, már bizonyára tudomással birtak.”

“Courbet tehát tudott már akkor a Manet 1863-ban festett hires Dejeuner sur l'herbe nevü képéről és Monet impresszióiról is. De Szinyei saját vallomása szerint Courbet sohasem beszélgetett vele Manet-ról. Érdekes adat Courbet emberi és művészi büszkeségéről, melynek hegycsucsáról még egy olyan, már akkor is kiváló művészt sem akart meglátni, olyanról sem akart beszélni, mint Manet. Csak magát tartotta művésznek.”

“Aztán, Szinyeiről szólván, emlegetik a Böcklin-hatást is. Böcklin is a fényes természetből meritett, sokat fantaziálva és dekorativ módon fogva fel a dolgokat. Azt mondják némelyek, segitségére volt Szinyei művészi fejlődésének akkor, mikor ez "próbarepüléseit végezte". De hisz nem voltak azok már próbarepülések.”

“Szerintem csak motivumhasonlóságokat konstatálhatunk, ami csak mellékkörülmény a pikturában s aminek Szinyei művészete nem annyira hasznát, mint inkább kárát vallotta, mert festőibb motívumoktól vonta el őt egy időre, kevésbé festői motívumok kedvéért.”

“Szinyeink végre 1873-ban megfestette a Majálist. Ezt a "végre" szót is mások után használom, azok után, kik a Majálist tartják művészete csucspontjának és épp azt akarom itt ezzel szemben konstatálni, hogy abból a látószögből nézve, melyből én a pikturát nézem, ez a megállapitás sem a leghelyesebb. Innen tekintve: a nagy Majális nem mutatja azt az egységes fakturát, melyet én egy remekműben okvetetlenül megkivánok.”

“Azonkivül ebben az egy képben már érezni, hogy most már Böcklin is kezdett rá hatni. Rámutatok itt Szinyeinek azokra a műveire, melyekben az idegen vonatkozásnak egy paránya sem fedezhető fel, illetőleg amelyekbe az bele sem magyarázható. Azokra, amelyek az ő legegyénibb, tehát szerintem legművészibb képei már csak azért is, mert a fakturájuk egységes és egyenletes.”

“Ilyenek pedig az ismertebbek között: a kis-Majális, a Berlinben aranyérmezett s a Szépművészeti Múzeumban levő hires nagy Majális "tanulmánya"; a Ruhaszáritás kis képe; Műterem-tanulmánya; Sétálók a szabadban cimü kis képe és a Hintázók, melyet egyszer már emlitettem.”

“Ezek azok, melyekhez szó nem férhet: a maguk idejében eseményszámba menő Szinyeik. Ezek s még néhány ezidőbeli vázlatosabb műve teljesen elégségesek volnának arra, hogy Szinyei Merse Pált - ha bár hálistennek még velünk él és mulat - a közelmult műtörténete a legjelesebb emberek közé sorozza.”

“Az idegen hatás kutatásában Szinyeire nézve, ismétlem, a motívumok hasonlósága téveszti meg az embereket, mikor Böcklin, Courbet, Manet vagy nem tudom én, kinek a reflexióit keresik benne - mintha bizony nem volna mindegy, ha ugyanazt a motivumot festi is mindegyik, csak a művök legyen fakturában egyéni: a Böcklin-kép Böcklin, a Courbet-kép Courbet, a Manet-kép Manet, a Szinyei-kép Szinyei műve lesz.”

“Volt apja, szó sincs róla, neki is, mint mindenkinek volt: Piloty az ő mestere, de hálistennek a tanitványból olyan tékozló fiú lett, aki nem tér meg a szülői házhoz, - hálistennek Pilotyból egy szemernyi sincs benne s csak azt tanulta meg tőle, amit jó, hogy elfelejtett, amit nem kell tudnia.”

“Ha különben ezekről a reflexiókról kérdezgeti az ember, megvallja, hogy igenis, lebegett a szeme előtt néha egy-egy jónevű művész képe, de csak azért, hogy "truccra is" másképp fessen, mint az illető. (És akkor tán nem érdektelen itt zárójelbe szúrni, hogy a nagy-Majális Benczúr műtermében készült.)”

“Az idegen-hatás keresése Szinyei rovására mindenképp alaptalannak látszik. Kár is róla beszélni, örüljünk rajta, hogy van egy ilyen nagy művészünk!” (RIPPL-RÓNAI JÓZSEF EMLÉKEZÉSEI, részlet.)

Magyar Nemzeti Galéria

Koncepció: Petri Lukács Ádám
Látványterv: Taraczky Dániel, art1st
Külön köszönet: Krasznai Réka, Sepsey Zsófia, Bellák Gábor, Földváry Piroska, Varga Noémi, Vigh Annamária, Borus Judit, Orosházi Poppy, Hauser Judit, Gacs Réka, Banicz Balázs, Bertalan Balázs, Csorba Erik, Fazekas Tamás, Koszta Fábián, Mits Barbara, Nagy Gábor, Pápay Mihály, Reich Jenő, Szánthó Orsolya, Walter Ulrik

Felhasznált zenék:
Bartók Béla - Tizenöt magyar parasztdal
Kecskés Együttes - Verbunkosok